Liquid Web Managed Word Press

Bevezetés

Ez a honlap a Sapientia Egyetem csíkszeredai diákjainak tartott Bevezetés az Internet használatába című tantárgy tanulásához szeretne segítséget nyújtani. Rengeteg, ezzel a témával (is) foglalkozó könyv és honlap (lásd pld. Irodalomjegyzék) magyar nyelven is hozzáférhető, nem beszélve a más nyelveken elérhető forrásanyagokról, de mindezek közül egyet sem találtam, ami összefoglalná a témában általam fontosnak tartott gyakorlati tudást és megfelelne a mindennapi elvárásoknak, és az én stílusomban leadott tudás-töredékek mellé a megfelelő támaszt nyújtaná.

(Ez honlap a 2003-2004-es tanév segédanyagául készült, de a 2004-2005 és a 2005-2006-os tanévben is használtam.)

Mivel az itt is szereplő ismeretek már sok más helyen és mások által jól megfogalmazva már megjelentek, ezért nem volt a cél az eredetiség: sokszor használtam fel átvett szövegrészeket, ábrákat és magyarázatokat az adott témák tárgyalásánál. Általában ilyenkor utalok az eredeti irodalomra is, ha ezt elmulasztottam, az érintettektől ezennel elnézést kérek, és igyekszem bár az Irodalomjegyzékben megemlíteni őket. Nem volt cél bármilyen más, az oktatásban való hasznosításon kívüli mellékes szándékom ezzel a honlappal, remélem, a szerzői jogok tulajdonosai emiatt nem fogják úgy érezni, hogy jogos tulajdonukkal visszaéltem.

Az alapvető cél az internetes kommunikáció biztonsági kihívásainak, általában a számítógépek használata során felmerülő biztonsági kérdéseknek, problémáknak a megismertetése, azok hatékony és eredményes kezelése érdekében. Remélem, hogy az olvasóim, miután átrágták ezeken a lapokon magukat, megfelelő rálátást nyernek erre a sokszor elhanyagolt területnek az alapvető problémáira, az alkalmazott technikákra, a fennálló veszélyekre, az adott körülményektől függő megoldási módokra, az egészséges kommunikációs gyakorlat kialakításának és fenntartásának alapjaira.A könyv végén található Irodalomjegyzék — a teljességre törekvés igénye nélkül — sorol fel néhány, a témakörrel kapcsolatos könyvet, folyóiratcikket, honlapot.

A tananyag elsajátításában - természetesen - sokat segít az előadásokon való részvétel, mert az ott elhangzottak általában nagyobb áttekintést adnak a tananyag összefüggéseiről, az aktuális problémákról, az újdonságokról, az új kihívásokról, segítséget nyújtanak a bonyolultabb részek megértéséhez. Az ott elhangzottak kiegészítése a tankönyvek, vagy más kapcsolódó szakirodalom, folyóirat, Interneten fellelhető információ és a jelen honlap anyaga alapján - biztosíthatja a felkészülést a következő tananyagrész megértéséhez és a mélyebb, igazán hasznosítható tudás megszerzéséhez.

Befejezésül fontosnak tartom megjegyezni azt a tényt, amit a számítógépes hálózatok elterjedése tett világossá: Megváltozott az információhoz való viszonyunk. Régebben az információhoz való jutás igen nehézkes volt: a világ más részein született eredményeket csak hosszú idő után, sokszor hosszas utánajárással lehetett megszerezni, vagy esetleg könyvtárakat és azokban lévő katalógusokat kellett bújni. Jelenleg a helyzet más: az Interneten hatalmas mennyiségű naprakész információ áll rendelkezésre. Elképesztő az a bőség, ami például a számítógépes hálózatokkal kapcsolatban az Interneten megtalálható. Egy számítógépes rendszer üzemeltetéséhez is minden információ megtalálható, letölthető és felhasználható. Csak egy pár apróság van, amire nem szoktunk figyelni: először is keresni tudni kell, már az is fontos, lényeges tudás, ha tudom, hogy milyen információra van szükségem, azt hol és hogyan találhatom meg. Azután a megtalált dokumentumokat el kell olvasni, és el kell sajátítani, ami természetesen sok erőfeszítést igényel. Vagyis olyan korban élünk, ahol már nem az információ megszerzése, hanem annak az elsajátítása okoz(hat) problémát. Ehhez is segítséget akartam nyújtani. Egy jó szakember elsősorban abban különbözik társaitól, hogy tudja, mit nem tud, és a hiányosságait hogyan és honnan tudja pótolni.